Aktív reggelek! (második rész)

Sokszor találkozom azzal a téves elképzeléssel, hogy jóga órákon csak ülünk és zümmögünk, furcsa testhelyzetekben.

A jógának is rengeteg válfaja van, a lassú meditatív óráktól, egészen az extrémen megterhelő és kimerítő órákig! Az oktatók sok esetben ötvözik tudásukat és több típusú órából gyúrják össze a maguk stílusát.

Mostantól reggel is találkozhattok nálunk olyan jóga órákkal ahol a hangsúly, a test felébresztésén, és egész napra való energetizálásán van.

Szeretettel mutatom be nektek új oktatónkat:

Somlyai Szilviát

Ha valaki hét évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy én egyszer a jóga nagy rajongója és elkötelezett híve leszek, biztos furcsán néztem volna rá. Mikor 2012-ben a mozgás az életemmé vált, az edzőtermen belül általában a súlyok között lehetett megtalálni, még konkrétabban a nagyobb tárcsák és 10+-os kézisúlyzók társaságában. Mindig az a típus voltam, aki vagy nagyon csinál valamit, vagy egyáltalán nem, így adódott, hogy napjaim főképp a határaim feszegetésével teltek. Mindig azon agyaltam, mivel tehetném még nagyobb kihívássá az edzéseimet, milyen eszközökkel tolhatnám még jobban ki ezeket a bizonyos határokat, miközben én magam meglehetősen be voltam határolva, de ez természetesen csak később esett le.

Ugyan tudtam száz kilóval guggolni, de ha előrehajoltam, nem értem el, nemhogy a lábujjamat, de a bokámat sem. Fel tudtam húzni százhúsz kilót, de még a legegyszerűbb nyújtó gyakorlatok is komoly kihívást jelentettek.

Négy évvel ezelőtt kezdtem el rendszeresen, napi szinten jógázni és szerelem volt első szőnyegreállásra. Azelőtt még sosem találkoztam olyan mozgásformával, aminél ennyi mindenre kellene egyszerre odafigyelni, és folyamatos tudatosságot, jelenlétet igényel. A súlyzós edzéseken hiába léptem ki minden alkalommal a komfortzónámból, olyan boldog fáradtságot még sosem éreztem, mint az első jógázásom után.

A pályafutásomat sportújságíróként, sportriporterként és hírbemondóként kezdtem, majd két évig voltam személyi edző és életmódtanácsadó a Csepeli Női Sportegyesületben. Mindig imádtam emberekkel és mozgással foglalkozni, de szerettem volna mélyebb szinten is segíteni a vendégeimnek megtalálni önmagukat. A nemzetközileg (International Yoga Alliance) elismert hatha jógaoktatói oklevelemet 2017-ben szereztem meg Diószegi Ádámnál. Azóta szenvedélyesen és teljes szívvel oktatom azt a mozgásformát, filozófiát és életformát, amely teljesen felforgatta az életem, hogy aztán minden a helyére kerüljön.

Leírhatatlan érzés, mikor test és lélek egymásra talál egy hétköznapi reggelen/délutánon/estén, a jógamatracon. Egy-egy ilyen pillanat nemcsak a napodat, de a hetedet, hónapodat, évedet is képes gyökeresen megváltoztatni. Az én feladatom pedig, hogy a jógaóráimon megteremtsek minden körülményt, ami ehhez kell. 😉

Szilvi órája a Jóga Fantasy nevet kapta:

A jóga fantasy a jógairányzatok tökéletes hibridje. Összegyúrtam benne valamennyi jógatípus legjavát. Fellelhetőek benne a hatha jóga tradicionális pózai, a power jóga kihívást jelentő kitartásai, a yin jóga gyengédsége és a jóga flow játékossága.
Az óráim ajánlottak kezdők, középhaladók és haladók számára is, mert minden póznál különböző alternatívákat mutatok. Várok szeretettel minden formásodni, fogyni, szálkásítani, gyógyulni, kikapcsolódni, feltöltődni vágyó hölgyet és minden férfit, akinek még problémái akadnak az egója félretételével!
Szilvivel és órájával hétfőn reggelente 7:00-8:30-ig és 8:45- 10:15-ig találkozhattok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.