Aktív reggelek! (második rész)

Sokszor találkozom azzal a téves elképzeléssel, hogy jóga órákon csak ülünk és zümmögünk, furcsa testhelyzetekben.

A jógának is rengeteg válfaja van, a lassú meditatív óráktól, egészen az extrémen megterhelő és kimerítő órákig! Az oktatók sok esetben ötvözik tudásukat és több típusú órából gyúrják össze a maguk stílusát.

Mostantól reggel is találkozhattok nálunk olyan jóga órákkal ahol a hangsúly, a test felébresztésén, és egész napra való energetizálásán van.

Szeretettel mutatom be nektek új oktatónkat:

Somlyai Szilviát

Ha valaki hét évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy én egyszer a jóga nagy rajongója és elkötelezett híve leszek, biztos furcsán néztem volna rá. Mikor 2012-ben a mozgás az életemmé vált, az edzőtermen belül általában a súlyok között lehetett megtalálni, még konkrétabban a nagyobb tárcsák és 10+-os kézisúlyzók társaságában. Mindig az a típus voltam, aki vagy nagyon csinál valamit, vagy egyáltalán nem, így adódott, hogy napjaim főképp a határaim feszegetésével teltek. Mindig azon agyaltam, mivel tehetném még nagyobb kihívássá az edzéseimet, milyen eszközökkel tolhatnám még jobban ki ezeket a bizonyos határokat, miközben én magam meglehetősen be voltam határolva, de ez természetesen csak később esett le.

Ugyan tudtam száz kilóval guggolni, de ha előrehajoltam, nem értem el, nemhogy a lábujjamat, de a bokámat sem. Fel tudtam húzni százhúsz kilót, de még a legegyszerűbb nyújtó gyakorlatok is komoly kihívást jelentettek.

Négy évvel ezelőtt kezdtem el rendszeresen, napi szinten jógázni és szerelem volt első szőnyegreállásra. Azelőtt még sosem találkoztam olyan mozgásformával, aminél ennyi mindenre kellene egyszerre odafigyelni, és folyamatos tudatosságot, jelenlétet igényel. A súlyzós edzéseken hiába léptem ki minden alkalommal a komfortzónámból, olyan boldog fáradtságot még sosem éreztem, mint az első jógázásom után.

A pályafutásomat sportújságíróként, sportriporterként és hírbemondóként kezdtem, majd két évig voltam személyi edző és életmódtanácsadó a Csepeli Női Sportegyesületben. Mindig imádtam emberekkel és mozgással foglalkozni, de szerettem volna mélyebb szinten is segíteni a vendégeimnek megtalálni önmagukat. A nemzetközileg (International Yoga Alliance) elismert hatha jógaoktatói oklevelemet 2017-ben szereztem meg Diószegi Ádámnál. Azóta szenvedélyesen és teljes szívvel oktatom azt a mozgásformát, filozófiát és életformát, amely teljesen felforgatta az életem, hogy aztán minden a helyére kerüljön.

Leírhatatlan érzés, mikor test és lélek egymásra talál egy hétköznapi reggelen/délutánon/estén, a jógamatracon. Egy-egy ilyen pillanat nemcsak a napodat, de a hetedet, hónapodat, évedet is képes gyökeresen megváltoztatni. Az én feladatom pedig, hogy a jógaóráimon megteremtsek minden körülményt, ami ehhez kell. 😉

Szilvi órája a Jóga Fantasy nevet kapta:

A jóga fantasy a jógairányzatok tökéletes hibridje. Összegyúrtam benne valamennyi jógatípus legjavát. Fellelhetőek benne a hatha jóga tradicionális pózai, a power jóga kihívást jelentő kitartásai, a yin jóga gyengédsége és a jóga flow játékossága.
Az óráim ajánlottak kezdők, középhaladók és haladók számára is, mert minden póznál különböző alternatívákat mutatok. Várok szeretettel minden formásodni, fogyni, szálkásítani, gyógyulni, kikapcsolódni, feltöltődni vágyó hölgyet és minden férfit, akinek még problémái akadnak az egója félretételével!
Szilvivel és órájával hétfőn reggelente 7:00-8:30-ig és 8:45- 10:15-ig találkozhattok!

Aktív reggelek! (első rész)

Azt már tudjuk, hiszen a vízcsapból is ez folyik, hogy fontos a mozgás. De miért válasszuk a jógát?

A jóga lehet filozófia, élet stílus, vagy csak egy olyan mozgásforma ami hatással van a szervezet egészére. Nem csak a fizikai testet mozgatjuk át kíméletes módon, hanem a tudatos figyelmünket használva hatunk a tudatunkra, agyunkra, gondolatainkra és a szervezetünk energia áramlására is. Preventív módon is használhatjuk a szervezet egészségének megőrzésére, vagy a már kialakult problémák tüneteinek enyhítésére.

És hogy miért reggel?

Mindannyiunknak más a bioritmusa, valaki este aktívabb, valaki reggel, ez teljesen normális. Viszont, ha a napodat egy jó kis jógával tudod indítani az hatalmas lendületet és kitartást tud számodra biztosítani.

Novembertől nálunk is lehetőséget kaptok arra, hogy ezt megtapasztaljátok!

Két oktatónk is a reggeli, illetve délelőtti oktatást célozta meg!
Ismerkedjetek meg velük és az óráikkal: először is Erős Kingával, a folytatásban pedig Somlyai Szilviával.

Régi kedves oktatónk tért vissza:

Erős Kinga

“Maximalista alkat vagyok, számomra alap, hogy folyamatosan képzem magam, és mélységeiben próbálom feltárni a jóga fizikai, mentális és energetikai hatásait. Azt gondolom, hogy a mai kultúrában élő ember elveszítette a kapcsolatot saját magával, a dolgai, élményei nagy részét nem képes feldolgozni, és égető szüksége van egy módszerre, amely összekapcsolja önmagával. A jóga egy ilyen módszer, aminek tanítása igazi kihívás és élvezet a számomra.”

 

Kinga órája a Csakraharmonizáló dinamikus jóga, amit hétfőn délelőtt 11-től próbálhattok ki!

A csakrák olyan energiaközpontok a testünkben, amelyek komolyan befolyásolják a szervezet minden szintű(fizikai, energetikai és mentális)működését. A fizikai testben minden csakrának megfelelő helyen egy-egy szimpatikus ideggóc és egy belső elválasztású mirigy található. A megfelelő sorrendben összeállított jóga gyakorlatok finoman elkezdik ráhangolni a csakrákat a megfelelő frekvenciákra és ez által egy összehangoltabb, harmonikusabb működést hoznak létre a testben.Ha azt érzed, hogy szét vagy esve, nem vagy otthon a testedben, vagy már esetleg fizikai szintű problémáid vannak, netán problémáid vannak a hormonokkal(pl. adrenalin, kortizol, ösztrogén, progeszterol, inzulin, glukagon, stb.) akkor ez a dinamikus óra segíthet.
Az óra felépítése: • 15-20 perc ráhangolódás, bemelegítés
•55-60 perc dinamikus gyakorlás
•10-15 perc csakraharmonizáló relaxáció

 

folyt.köv.

Balaskó Eszter – 3D jóga

Sziasztok, Balaskó Eszter vagyok, sportedző és személyi edző, a Három lótuszban 3D jógát tartok. Többen kérdeztétek mi is az a 3D jóga, ezért gondoltam érdemes leírnom, hogy mit is takar pontosan ez a mozgásforma, hogy épül fel az óra, milyen hatásai vannak, illetve, hogy kinek ajánlott.

A 3D jóga elnevezés abból ered, hogy a gyakorlatok a tér mind a három síkját lefedik, tehát horizontális, frontális és szagittális síkba is végzünk gyakorlatokat, illetve azért is 3D az elnevezés mert a test első, oldalsó és hátsó mozgásláncát is megdolgoztatja.

Az óra 3 fő részből áll. Bemelegítés, fő rész és nyújtás relaxációval.

A bemelegítés során átmozgatjuk az izmokat, felkészítjük őket a nagyobb terhelésre. Különös figyelmet fordítunk a rövidülésre hajlamos izmokra, mobilizáljuk az ízületeket, aktivizáljuk a törzs izmokat, megtanuljuk és alkalmazzuk az elongációt. A fő részben a Napüdvözlet egyik variációját alkalmazom, melynek ászanáit kiegészítem különböző hátizom és hasizom átmozgató és erősítő gyakorlatokkal. Az óra végén van egy hosszabb nyújtás, melynek során használunk hevedert is. Az órát relaxáció zárja, mely segíti elmélyíteni a mozgás elmére gyakorolt pozitív hatását.

Az óra testre gyakorolt hatásai a következők:

  • megrövidült izmok nyújtása
  • elgyengült izmok erősítése
  • tónusos izom építés
  • gerinc átmozgatása
  • ízületi mozgékonyság növelése
  • hajlékonyság fejlesztése
  • teljes keringési és légző rendszer igénybevétele
  • vénás keringés javítása

Az óra mindenki számára ajánlott, aki szeretné a fenti hatásokat megtapasztalni, illetve szereti a kihívásokat. 😊  Kivételt képeznek a kismamák, számukra inkább a kimondottan kismama vagy várandós jóga javasolt, illetve az 50 – 60 éves korosztály, akiknek nagy megterhelést jelenthetnek a kéztámaszos pózok, illetve az ízületi mozgáshatárok szűkülése következtében az óra egyes részei nem  ajánlottak.

Sok szeretettel várok mindenkit a 3D jóga órákra, ha további kérdésetek van az órával kapcsolatban, kommenteljetek és szívesen válaszolok rájuk. 😊

Szombati jógaórák a Három Lótuszban Lindával.

Kedves Jógázók!

Arra gondoltunk Lindával, hogy év végéig havonta 2-2 szombaton is tartunk jógaórát.

Havonta egy-egy téma kerül előtérbe, ehhez kapcsolódik mindkét gyakorlás.

 

Szeptember hónap témája a Yin és Yang energiák összhangba hozása.

szept 15: yang típusú gyakorlás. Középpontban az erő, aktív és erőteljes ászanák, stabilitás növelése, kéztámaszok. aktív minőség. Mindez természetesen áramlásban összekapcsolva.

szept 29 :Yin típusú gyakorlás. Fókusz most a lazításon, stresszoldáson, elengedésen. Passzívabb óra, nyugodt, lágyabb, nőies energiák előtérbe helyezésével, ahol helyet kapnak a holdüdvözlet elemei, és a yin ászanák is.

 

Októberben a fókusz a méregtelenítésen van.

Hangsúly a csavarásokon, fordított testhelyzetekkel fűszerezve– erőteljes méregtelenítés fizikai szinten és a tudatban

Mellkasnyitás és csípőnyitás alapú óra –  érzelmi blokkok aktív oldása, méregtelenítés a lélekben.

November hónap

Középpontban a Napüdvözletek és aktív nyújtások állnak, hogy erőt és nyugalmat is gyűjtsünk az év végi hajrához.

 

A decemberi óra

A csakrákra, az egyes csakrák kapcsolataira, kiegyenlítésére, harmonizálására viszi a figyelmünket.

Yin-yang jóga Ágival

Mátyási Ági vagyok. 

A sport egészen kiskoromtól kezdve része volt a mindennapjaimnak, így amikor 2012-ben elmentem az első vinyasa flow típusú jógaórára, először a fizikai kihívás, a pózok újdonsága és a mozgásforma dinamizmusa ragadott magával. Majd ahogy haladtam előre a gyakorlásban, megismertem a jóga igazi természetét; három szinten kell dolgoznunk, fizikai, lelki és mentális síkon. A jóga alapjában változtatta meg az életemet, megváltozott a dolgok fontossági sorrendje és rájöttem, hogy a napjainkban oly fontosnak tartott anyagi világ jóléte, a tárgyak nem vezethetnek el a boldogsághoz és igazi önvalónk megismeréséhez. Megtanultam, hogyan legyek tudatos a testemmel, hogyan dolgozzon a legkisebb izom is egy ászana során, hogyan nyújthatom át az egész testem akár a kisujjam lenyomásával is. Fontosnak tartom, hogy a fizikai jógagyakorlás mellett megmutassam az óráimon az elme lecsendesítésének módját és rávezessem a jógázókat a meditáció útjára, hogy minden tanítványomra egyénenként is figyelmet fordítsak az óráim során, és az ászanák felvételét folyamatos igazítással vezessem. Szeretnék minél több embernek segíteni abban, hogy kilépjen a komfortzónájából a jógaórán és ezáltal felfedezze lényének rejtett mélységeit.

RYT 200 és 300 órás jógaoktatói képesítésemet 2015-ben szereztem meg, mint hatha és női jóga oktató.
Ezután kis csoportokat oktattam, majd 2016-ban Ausztriában dolgoztam jógaoktatóként és masszőrként. 2017-ben tértem vissza Magyarországra, ahol folytattam a jógaoktatást, jelenleg gerincjóga és dinamikus órákat tartok. Hetente legalább négy alkalommal gyakorolok, most az astanga, vinyasa és yin irányzatok állnak a legközelebb hozzám. Szeretettel várlak az óráimon!

Ha egy igazán kemény órára vágysz!

 

A yin jóga a Nyugaton ismertebb dinamikus jógával szemben ősi kínai gyökerekhez nyúl vissza és a női, passzív, befogadó minőséget képviseli. A yin gyakorlás során különböző meridiánokat stimulálunk, az óra témájától függően. Megtanít befelé figyelni, elmerülni a mozdulatlanságban, megfigyelni a belső csendességünket. A yin jógaórán az ászanákat hosszú ideig tartjuk ki, 3-5, akár 10 percig. A pózokat erőlködés nélkül, a passzív energiákkal hozzuk létre, ezáltal a szöveteket a legmélyebb szinten gyógyítjuk, juttatjuk el hozzájuk a friss energiát.

A yin jógát bárki végezheti, aki szeretne jobban elmélyülni a jóga passzív gyakorlásában és nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni az izmok nyújtására.

A yin-yang jógán az óra első fele dinamikus, aktív gyakorlás, majd a második felében passzív, nyugtató, befelé figyelő ászanák következnek. A dinamikus gyakorlás során termelt hőt és energiát a passzív ászanák segítségével eljuttatjuk a sejtek legmélyéig.

Ahogy az univerzum egyensúlya a yin-yang energiákból áll, testünk és egész lényünk is hasonlóan működik; ha valamelyik téren többlet, vagy hiány keletkezik, ott az egyensúly felborul és fizikai, lelki problémákat okozhat. Ezen egyensúlytalanságok oldására alkalmas a yin jóga; helyreállítjuk az egyensúlyt és megtanulunk figyelni testünk jelzéseire.

Ági vár szeretettel csütörtök 18:15-kor!

 

 

Bemutatkozik Mühl Linda JógaMIX oktató

Mühl Linda vagyok, 2013-ban szereztem OKJ-s sportoktatói képesítést a Mandala Gerincjóga Egyesületnél testépítés-fitnessz szakirányban, és e mellé 2015-ben Dinamikus Jóga oktatói oklevelet is kaptam az Almásy Csilla Gerinckoncepció keretein belül. Közgazdász és kommunikátori felsőfokú végzettségeim és az e területeken végzett tevékenységem segít a sport- és jógaoktatói munkám hatékony megszervezésében és a vendégeimmel kialakítandó emberi kapcsolatok magas minőségének elérésében.

A sport nagyon nagy szerepet játszik az életemben, de állíthatom, hogy a jóga a “szerelem” számomra a sport terén, ebben találtam igazán magamra, mert rendszeres végzésével a fizikai hatásokon túl mentálisan is átformálódik a jógázó.

6 éve gyakorolom rendszeresen a jógát, sok válfaját kipróbáltam, de a Hatha jóga, és a dinamikusabb változatok (Dinamikus jóga, Vinyasa Flow jóga) állnak leginkább közel hozzám. Persze mindegyik másért: a Hatha jóga ászanáiban tudok legkönnyebben elmélyülni, a Flow gyakorlása viszont egy izgalmas, állandóan változó, új élményt nyújt minden alkalommal.

A jóga többféleképpen felfogható: akár saját testsúlyos edzésként, akár pedig a tradicionalitást előtérbe helyező, a szellemi gyakorlással fűszerezett meditációra, ászanák fizikai és lelki hatásaira alapozott, mindig fejlődő gyakorlásként. E tekintetben is vallom Sri Chinmoy megfogalmazását: a jóga önmagunk legyőzése.

Azért választottam a Flow – mint dinamikus jóga – oktatását, mert ötvözi mindezeket, mert bármilyen indíttatásból jógázik valaki, megtalálja benne, amit keres, hiszen a hatha jóga ászanáit, valamint a gerinctréning elemeit használja fel és fűzi össze egy áramlásban. Az általam vezetett foglalkozások révén minél szélesebb körhöz tud eljutni ez a csodálatos mozgásforma.

Az egyes foglalkozások erőssége szabályozható, és a részvevők ezzel igazán érdekes, sokszínű, de semmiképpen sem átlagos testedzést kapnak, amely nem csak testüket, hanem lelküket is felfrissíti.

Fontosnak tartom és a foglalkozásaimon figyelembe veendőnek tekintem a preventív, hatékony munkavégzésnek minden egyes részvevő saját magához viszonyított fejlődését. Igyekszem változatos lefolyású, kellemes hangulatú foglalkozásokat tartani, de talán a legfontosabb célomként azt igyekszem elérni, hogy a vendégek azt érezzék, hogy kaptak valami pluszt, amivel többnek érzik magukat, mint előtte voltak.

Buddhával vallom: „A tested drága kincs. Ez a járműved a felébredéshez. Bánj vele gondosan.”