Masszázs a Három Lótuszban

A masszázs 2005-óta az életem része! Mindig is szerettem az érintést és nagyon fontos és meghatározó időszaka volt az életemnek! A masszírozás által fejlődtem tanultam és változtam. Rengeteg masszázs fajtát megtanultam és sosem panaszkodhattam, mindig rengeteg vendégem volt. De egyszer csak 13 év után úgy éreztem elég volt. Valahogy sok lett, de nagyon nehezen engedtem el. Végül a Teremtő döntött helyettem. Eltörtem a kezem. Nem volt mese, abba kellett hagynom.

Filler Ildi

2016 Novemberében találkoztam először Filler Ildikóval! Épp két masszázs között rohangáltam mikor valaki elém toppant és azt mondta itt szeretnék dolgozni! Ildi az a fajta ember aki, pontosan tudja mit szeretne és hogyan. El is kezdett vasárnaponként  masszírozni Varázsérintés fantázia név alatt.

Már a kéztörésem előtt eldöntöttük, hogy átvesz tőlem pár napot. Amit heti 4 napra bővítettünk. Jelenleg Ildit hétfőtől csütörtökig, déltől estig megtaláljátok itt a Három Lótuszban! Illetve a Varázsérintés keretein belül vasárnaponként.

 

Megosztom Ildi bemutatkozását veletek, mindazoknak akik még nem ismerik. Ildit kifejezetten a lágy érintés és a csendes meditatív masszázs jellemzi! Kezei alatt lelkileg is ellazulnak a vendégek! Úgy jössz ki a masszázsról, mintha egy hatalmasat aludtál volna! Érdemes kipróbálni mindazoknak akik szeretnének relaxálni, ellazulni. De ha bármivel van problémád abban is szívesen segít. Szakmai tudása és anatómiai felkészültsége sok mindenen képes átsegíteni vendégeit.

Filler Ildikónak hívnak és 2016. novembere óta vagyok a Három Lótusz csapatának tagja.
Bár sokáig csak hobbiként műveltem, idővel rá kellett jönnöm: a masszírozás a hivatásom.
Azóta mindent megteszek azért, hogy segíthessek, bármilyen problémával is fordulnak hozzám a vendégeim.
Ennek érdekében folyamatosan képzem magam és új technikákat tanulok meg, így egyre több problémát tudok legyőzni.
Legutóbb például az orvosi nyirokmasszázs tanfolyamot végeztem el, hogy ezzel is bővíthessem a repertoárom.
A masszázs nemcsak a test, hanem a lélek bajain is képes úrrá lenni, ehhez pedig kiváló segítőtársak a különböző olajok és illatok, amiket az idők során szintén alaposan megismertem.
Hiszem, hogy a masszázs során nemcsak a tudás fontos, hanem a masszőr személye is, ezért mindent megteszek azért, hogy a kezelés után elégedetten és újjászületve távozhassanak a vendégeim.
Hitvallásom: A masszázs, gyógyító érintés.

Rigel Enikő

Bár hihetetlennek tűnik, de Enikő is hasonlóan érkezett hozzánk! 2018 januárjában megjelent nálam egy pindurka szőke lány. 160 cm-es tömény öntudatával megállt előttem és csak annyit közölt velem, hogy itt akarok dolgozni, pont. Én meg csak pillogtam. Üdítő jelensége lendülete teljesen levett a lábamról. Bármikor segítségre volt szükségem, megjelent és szívvel lélekkel segített nekünk. Azonnal megszerettük mindannyian. Lendületes és mindig vidám jelenség. Még nem tudtam hogyan lesz a csapat része, de egyre több mindenben segítségemre volt a mellet, hogy hétvégente elkezdett masszírozni nálunk.

Szeptember elsejével viszont Enikővel is új fejeztet nyitottunk. Hetente 5 napot masszíroz nálunk és ami a legjobb, általa most már reggeltől is tudunk masszázst szolgáltatni azoknak akiknek eddig a délután nem felelt meg.

Enikőre jellemző az a régi közmondás, hogy kicsi a bors de erős! Lendületes egyéniség és hatalmas ereje a masszázsán keresztül is érezhető. Ha az igazán erőskezű masszázst szereted akkor jó kezekben leszel nála!

Rigel Enikő vagyok 2010 óta foglalkozom hivatásszerűen masszázzsal és gyógyítással. Gyerekkorom óta érdekel a spiritualitás, az érintés. Igazán 2009-ben bekövetkezett súlyos betegségem indított el ezen a pályán.

Saját gyógyulásom adta az alapot és a tapasztalatot arra, hogy mivel is akarok foglalkozni.

2010-től folyamatosan tanulok és képzem magam. A Svéd frissítő relaxáló masszázs és a talpreflexológia adta az alapot, de éreztem, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Azóta végzett Reiki Mesterként és Szellemgyógyászként is kipróbálhattam magam.

Fontos számomra, hogy a kezelések, masszázsok során az egész embert nézzem, és hogy vendégeim megújulva távozzanak tőlem.

A Három Lótusz dolgozóival való közös munka és együttműködés meghozta számomra a régóta várt fejlődési lehetőségeket. Célom, hogy még több technikával gazdagítsam masszázstudásomat, és tovább haladjak azon a spirituális úton amit a sors 10 évvel ezelőtt kijelölt számomra.

 

Enikővel és Ildivel együtt végre egy olyan csapatom lett akikkel jó együtt dolgozni és akiknek szakértelmére és kezére szívesen rábízom vendégeinket.

 

By Zsó